Ahol Lányokkal Lehet Találkozni
Bevásárlóközpontok.
Emlékezz vissza, mikor legutoljára bevásárolni voltál. Tudtál bármerre
is nézni anélkül, hogy egy olyan csinos lányt
pillantottál volna meg, akit ne csábítottál
volna el? Meg merem kockáztatni, hogy nem.
A
bevásárlóközpontok mindig teli vannak lányokkal. Lányokkal, akik a különböző
részlegeken
és boltokban dolgoznak a központon belül, és
akik egyszerűen csak vásárolni vannak ott,
vagy csak az idejüket töltik. A lányok
szeretnek vásárolni. Habár nehezebb elcsábítani egy
lányt, ha a barátaival együtt van, de nem mindig
ez a helyzet.
Sétálj
fel s alá a csarnokban, nézz be a boltokba és keress csinos eladókat és
vásárlókat.
Ha
a nőiruha-osztályon vagy valami más nőkről szóló helyen vagy, annál jobb.
Könnyedén menj
oda a lányhoz (legyen az eladó vagy egy
vásárló), és mondd a következőt:
"Elnézést,
lennél olyan kedves, és magad elé tartanád ezt a ruhát egy pillanatra?
A
húgomnak szeretnék születésnapi ajándékot venni, neked
pedig úgy látom ugyanaz a méreted
mint
neki és úgy látom pont ugyanolyan kiváló ízlésed
van."
Sőt,
a kezdeti közeledés után megkérdezheted, hogy lát-e valami mást a boltban, ami
tetszik
neki, mivel az valószínűleg a húgodnak is
tetszik, hiszen hasonló az ízlésük a divatban.
Tapogatózz,
hogy bizonyos dolgokat miért szeret jobban, mint másokat, stb.
Ha
már elegendő információt gyűjtöttél, nem csak arról
hogy mit szeret, hanem arról is,
hogy miért szereti azt, akkor elkezdhetsz
udvarolni. Terjeszd ki a beszélgetés témáját az
élet más területeire is, hogy ott mit szeret és
mit nem; így nyerhetsz egy képet arról,
hogy különböző dolgokról mi is a véleménye és
így tovább. Ha a lány egy vevő, akkor lehet,
hogy gyorsan találnod kell egy másik helyet,
ahol folytathatjátok a beszélgetést, ha pedig
ott dolgozik, akkor biztos nem bánja, hogy
veled foglalkozik, különösen akkor, ha nem túl
elfoglalt.
Könyvtár:
ha létezik olyan hely, ahol a nők számban felülmúlják a férfiakat, akkor az a
könyvtár. Mindegy, hogy nyilvános, egyetemi vagy
főiskolai könyvtár, mindig láthatsz ott
fiatal lányokat, akik anyagot gyűjtenek egy
projectjükhöz vagy házi feladatukhoz.
Ezek
a lányok általában nagyon intelligensek és elkötelezettek a munka iránt, de az
a nagy
igazság, hogy mindenkinek szüksége van egy kis
pihenésre. Ha egy kicsit eltereled a
figyelmüket, akkor boldogan állnak szóba veled.
Megkérheted, hogy segítsenek egy témát
vagy egy különleges könyvet megtalálni. Még ha
nem is tudnak segíteni, akkor is legalább
annyit el kell mondaniuk, hogy nem tudják, hogy
hol találod meg a könyvet. Na és? Ez már
egy párbeszéd kezdete. Kérdezgesd a saját
munkáiról, érdeklődési köréről, stb. Érdeklődj,
és hagyd, hogy egy darabig ők beszéljenek.
Ezek
a lányok általában szeretnek a tudásukkal dicsekedni, így jóval többet
elmondanak
majd a témáról, mint amennyit te tudni
szeretnél róla. De ha egy jó kapcsolatot tudsz
ebben a helyzetben kialakítani, akkor máshol
könnyen folytathatjátok ezt a fantasztikus
párbeszéded. Elkezdheted kérdezgetni arról, hogy miért
pont ez a téma érdekli, mi a
legérdekesebb
téma ezen belül, mit talál kihívásnak benne, stb. Ha választ kapsz ezekre a
kérdésekre, akkor bepillanthatsz abba, hogy milyen
típusú lány ő, mi az, ami kedves számára.
Ínyenc,
különleges kávézók. Munka előtt, ebédszünetben és utána ezek a helyek teli
vannak
lányokkal. Néha annál jobb, minél jobban teli van a
hely, mivel akkor "valaki" mellé le kell
ülnöd. Megkérdezhetsz egy csinos lányt, hogy
leülhetsz-e mellé, ha nincsenek túl sokan az
asztalnál. Csak annyit mondj neki, hogy nem szeretsz
egyedül ülni, és ha nem bánja, akkor
ott innád meg a kávét.
Ha
pedig egy asztalnál ültök, akkor akár el is kezdhettek beszélgetni valamiről.
És
emlékezz arra is, hogy ez egy különleges kávézó.
Ezek a lányok nem a kávé miatt jönnek ide,
hanem a különlegeség, esetleg a nagyszólás, vagy
csak a presztízs miatt, amit a kávézóba
való járás jelent.
Hát
akkor miről is beszéljetek?
A
kedvenc italáról, és hogy miért szereti jobban, mint a szokásos kávéját, milyen
érzéssel
viseltetik iránta és így tovább. Próbáld részletezni
a különböző ízeket és aromákat. A nők
imádják,
ha részletesen leírnak nekik valamit, különösen akkor, ha az
valami módon
kapcsolatba hozható a szexuálitással.
A
tejszínhab, tetején a cseresznyével ahogyan
egybeolvadnak a kávéval, és a különböző
likőrök
mennyire emlékeztetnek egy forró latin táncra és
hogyan stimulálják az
ízlelőbimbóidat,
jobban, mint bármi más, stb. Tehát amíg a könyvtárban
vagy,
olvashatsz
könyveket ínyenc ételekről és különleges italokról, hogy elsajátítsd azt a
nyelvezetet, amit a szakértők a leírásukra használnak.
Hidd el, az ilyen beszédtől
elolvadnak
a lányok, még akkor is ha csak egy különleges kávéról
beszélsz, hiszen végül
olyan sok szép képet idéztél elő azzal, hogy
metaforákban beszéltél.
Munkahely
vagy iskola. Ez egy nyugodtabb terep arra, hogy elcsábítsd a lányokat, mivel
nem vagy az időhöz kötve. Ha nem tudod a mai
napon elérni, hogy bukjon rád, akkor holnap
újból beszélhetsz vele. Sokkal jobb lehetőségeid
vannak arra, hogy megismerd őt. Ezenkívül
ha
együtt dolgoztok vagy tanultok hosszabb ideig, akkor a
statisztikák szerint előbb-utóbb
elkezdtek majd vonzódni egymáshoz.
Társkeresők.
(Egy
kis figyelmeztetés ezzel kapcsolatban - az ilyen hirdetések soha nem adják
vissza
azt az élményt, hogy felhívod magadra annak a
lánynak a figyelmét, akit kinéztél magadnak,
mivel ha ezen a módon találkoztok, akkor ez a
fontos fázis kimarad. Kezdetben talán
könnyebbnek tűnhet így ismerkedni, de ezen a módon nem
lehet megtanulni azokat a dolgokat,
amik az ismerkedést különlegessé teszik.)
Ez
túlságosan lealacsonyító számodra? A fenét. Lehet az
újsághirdetés, telefonos, videós,
Internetes
társkereső vagy chat-es ismerkedés, nagyszerű
lehetőséget kínálnak arra,
hogy sok lánnyal találkozz és gyakorold az
ismerkedést.
A
videós társkeresők kivételével a módszereknek az a nagy hátránya, hogy nem
igazán
tudhatod, hogy az illető hogyan néz ki. De ez nem
probléma. Ne az legyen a célod,
hogy valakit rögtön elcsábítasz, miután először
találkozol vele. Ez nem más, csak
lehetőség arra, hogy gyakorold azt, hogy hogyan kell
a lányokkal beszélni. De ha
működik a dolog, akkor miért ne hajtanál rá. Ha
pedig ronda, mint a bűn, akkor mondd
el neki nyugodtan, hogy a fizikai vonzódás
nélkül a kapcsolatotok úgysem fog sehová
sem vezetni, és lépj tovább.
Ha
te jelentkezel ilyen társkeresőhöz, akkor valami hangzatos főcímmel sokan
válaszolhatnak, de azok egy része csak az
idődet vesztegetik. Lehetsz persze nagyon
célratörő, és pontosan leírhatod, hogy ki vagy,
hogyan nézel ki és milyen az az illető,
akit keresel. Nyugodtan írd bele, ha valamilyen
tulajdonságot visszataszítónak tartasz.
Sőt,
olvass el több női társkeresőt, és mintázd a tiédet azok alapján.
Jól
bevált aljas trükként írhatsz a társkeresőbe nőnek kiadva magadnak, és ötletet
meríthetsz azokból a válaszokból, amiket a férfiak
adnak rá. A legtöbbjük elég gyenge lesz,
de nagyritkán olvashatsz olyat, ami felkelti
a kíváncsiságodat; majd ha te válaszolsz a nők
hirdetéseidre, próbáld ki azokat az ötleteket, amiket
ott olvastál. Ha működik, akkor
tanultál valami újat. Ha pedig nem, lépj tovább.
Egyéb:
Éttermek
és az azok melletti bárok. Ezek a helyek nagyszerűek, keddtől csütörtök
délutánonként,
6-9 ig. Különösen az elit helyek, ahol egy-két nagyon gyönyörű szeretne a
munka után ellazulni. Ezeken a helyeken gyakran
buliznak együtt a facér lányok.
Önképző
tanfolyamok: az ilyen helyek teli vannak csinos, befolyásolható nőkkel, akik
teljesen nyitottak mindenféle csábítási témával.
Nem kell a tanfolyamokra feliratkozni,
csak
azt kell kideríteni, hogy hol tartják, lógj a környéken
és a szünetben tapadj rájuk.
Edzések:
az itteni nők nagyszerű formában vannak és eléggé kalandvágyók.