Ugratások I.
Megpillantod
a legmenőbb nőt, akit valaha láttál. Ott van, nem messze tőled a barátaival
körülvéve. Ránézésre is látszik, hogy mennyire
válogatós és elutasító, ha már egyszer
ilyen jól néz ki. Vagy mégsem?
A
vonzó külsejű lányok magukban felállítanak egy bizonyos mércét, és eszerint
osztályozzák
azokat
a pasikat, akik közeledni próbálnak hozzájuk. A
számukra fontos értékekről pontos
elképzeléseik vannak. Így ha 'hódolója' azzal megy oda
hozzá, hogy 'Meghívhatlak egy italra?
',
akkor az illető hölgy biztos ideges lesz: a fickó persze azt hiszi, hogy valami
kedvessel
állt elő. Nem tudhatja, hogy aznap ő volta a -
minimum - nyolcadik személy, aki ezzel a
dumával állt elő; választottja minden bizonnyal
már immunis az ilyen szöveggel szemben.
Valószínűleg
nagyon gyakorlottan fogja lekoptatni az éppen aktuális illetőt, azzal, hogy
nemet
mond vagy szemmel láthatóan elutasítóvá válik. Ekkor
önjelölt lovagja persze
egyszerűen gondolatban mond rá valamit (egy jelzőt)
és továbbáll a kudarc élményével.
Előfordulhat
az is, különösen akkor, ha a hölgy nyeregben érzi magát, (például egy
diszkóban, ahol biztos, hogy számít ilyen
ajánlatokra - hiszen ezeket olyan gyakran kapja,
ha nem lennének, szinte hiányozna neki) hogy
elfogadja a piát, és csak utána rázza le az
érdeklődőt. Ha az a fickó már volt olyan előzékeny,
hogy meghívta egy italra, akkor miért
ne fogadná el? Ebben az esetben körülbelül a
következőket gondolja: 'Nem ismerlek, és nem
is érdekelsz. Te is csak egy vagy a sok
közül, és mivel nincs miért tiszteljelek,
elfogadom a meghívást, és csak utána rázlak le.'
Egy
ilyen kaliberű nő tehát igen profi abban, hogyan szerelje le a közeledésedet.
(Ne
vedd a dolgot személyes sértésnek - ezt a
stratégiát ki kellett, hogy fejlessze a sok
idióta ellen, akik naponta próbálnak rámászni.)
Itt válnak az ugratások fontossá. Nem
mész sokra azzal, ha mérgedben megsérted őket -
akár csak magadban is: igencsak hozzá
vannak szokva, hogy az összetört szívű fiúcskák
sértegetik őket (azzal a bizonyos jelzővel),
fel sem veszik az ilyesmit. Persze lehet őket
ugratni is, anélkül, hogy megsértenéd őket.
Miért
öltözne az említett jó nő olyan csinosan, ha nem vágyna figyelemre? Szereti azt
hinni ugyanis, hogy ő van nyeregben. Például
lent van egy diszkóban a barátaival, ő áll a
figyelem középpontjában (főemlősök közötti
hierarchia). A fickó jön, megveszi neki a piát,
a lány szépen lerázza. Szinte mindennapos
rutinjelenet. Mondjuk, hogy az illető hölgy
műkörmöket szerelt fel magának, és így még csinosabb
szeretne lenni. A legtöbb fickó azt
mondaná, hogy 'Milyen szépek!', vagy valami
hasonlót. Csakhogy az ilyen reakció unalmas,
hétköznapi, és a lány számára (mivel hogy már évek
óta ugyanezt hallja) megszokott is.
Képzeljük
el a következő reagálást: 'Milyen szép és valódi?'. Itt a lánynak el kell
ismernie, hogy 'Nem, csak mű'. Válasz (mintha észre
sem venné a pillanatnyi elkedvtelenedést
): 'Attól még nagyon jól néznek ki.', majd
hátat fordít.
...